Első nap az iskolában

Ma ment az én kedvenc-elsőszülött lányom iskolába. Még most is remeg a gyomrom. Hiába ez egy örök szerelem, örök aggodalom. Sosem hittem volna, hogy egy anya nem azon aggódik, hogy elesik...vagyis fizikai fájdalom éri a gyerekét, hanem hogy attól féltjük szomorú lesz, csalódás éri, megbántják, nem szeretik... Tudom neki ártanék ha mindentől próbálnám védeni, úgyhogy csak belül szenvedek.

Óh valyon mi lehet most vele? Áh tiszta hülye vagyok.
Na mindegy már annyira várta, hogy mikor mehet hogy listát kellett írnom a hátralevő napokról, hogy ő kihúzhassa, kipipálhassa..őket. Na ma már annyira igyekezett hogy még ezt is elfelejtette:) de azért a reggel elvégzendő dolgairól nem feledkezett el, bár az ábra szerint a dobozt itthon hagyta volna.

Úgy meg volt szeppenve, bár próbálta titkolni.

Na szuper! Mikor mentem érte közölte egyáltalán nem is hiányoztam és hogy maradni akar még :) Én meg mit össze aggódtam miatta :)