Imádom ezt az időszakot, nem az ajándékot, meg a nyelvlógató munkát, mert azt egy kicsit sem élvezem. Azt hogy mindent két nap alatt le kell darálni, azaz sütni. Bár saját barátnőim is idiótának tartanak, hogy annyit sütök főzök, mintha 4-5 családot látnék el, a végeredmény meg egyébként is az, hogy másfél nap alatt mindent felzabálunk (nincs erre finomabb szó). Idén próbálok az ésszerűség határain belül készülni a konyhában és 6-7 fogás helyett befogadható ételmennyiséget készíteni.Majd igyekszem magam nem valamiféle indokolatlan stresszbe hajszolni, hanem valahogy békésen mosolyogva eljutni a szent estéig. De hiába én ezt láttam otthon, mármint nem az idegbeteg részét, az csak rám jellemző. Anyukám egy hadseregre való kaját készített karácsonyra. Bár Ő mindig azt mondta ilyenkor pihen és igyekezett 3 napra főzni, hogy abban a 3 napban valóban pihenjen is. De be kell látnom nekem erre nincs szükségem és sajnos a családnak sem, mert a vége az, hogy idegroncsként esek be a fa alá és már attól is kiborulok, hogy a csomagolópapírok szerte-szét hevernek. Szóval igyekszem majd lazítani.
Az amit szeretek, hogy fel lehet díszíteni a lakást, meghitt kis lámpák és mécsesek világítanak mindenhol.
És szinte sírni tudnék, mikor minden dobozba kerül, és bámulhatjuk a "csupasz" falakat. A parafa táblán a vidám kis papucskák és zsákok helyett számlák és elnefelejts-cetlik....
Úgyhogy most még kiélvezem ezt a kis békét és szépséget.
Idén csak csillagocskák kerültek az ajtóra (hát megért egy misét míg kivagdostam és cérnára fűzögettem őket. Olyan mint adventi koszorú most kimaradt. Pontosan azért, mert mécses és gyertya, az év más szakaiban is van az asztalon, azt az átkozott koszorút, meg méreteiből adódóan folyton elrakom onnan és így elfelejtem meggyújtani a gyertyákat rajta.
Kopogtatón viszont még gondolkozok, azaz gyűjtöm az erőt, hogy elkészítsem. Nyáron ugyanis elemeire szedtem, mert kellett a koszorú madáritatóhoz :D Most viszont pucér az ajtó.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése